#Nagyítás fotógaléria

Knap Zoltán: Táncoló babszemek
 

Knap Zoltán: Táncoló babszemek

Az Újbudai Babszem Táncegyüttes életét feldolgozó könyv jelent meg az elmúlt hetekben, melyben Knap Zoltán fotóriporter csaknem kétszáz képén keresztül mutatja be a társulat mindennapjait. A gyerekek Tímár Sándor módszere alapján tanulnak, így a tánc számukra inkább játék és szórakozás. A könyvben látható képek, az együttes elmúlt öt évének fellépésein készültek.

hvg.hu hvg.hu

A HVG-vel, a fény nevében: művészek a világosságért – Nagyítás-fotógaléria
 

A HVG-vel, a fény nevében: művészek a világosságért – Nagyítás-fotógaléria

„A sötétség nem tart örökké – Legyen világosság” – a HVG szlogenjére reflektál műveivel mintegy félszáz képzőművész. Kiadónk felkérésére a változatos műfajban alkotó, különböző generációkhoz tartozó művészek azzal a közös szándékkal vettek részt a projektben, hogy a demokratikus alkotó közeg szükségességére, értékére ráirányítsák a közönség figyelmét. A friss és korábbi munkákból összeálló kiállítást csütörtökön Spiró György író nyitotta meg. Az Andrási Gábor művészettörténész, a Műértő főszerkesztője és Bencze Péter, az Everybody Needs Art vezetője által rendezett tárlat Budafokon, a volt Haggenmacher sörgyár épületében helyet kapott AQB Project Space (1222 Budapest, Nagytétényi út 48–50.) galériában lesz látható január 21-ig. A kiállított művek meg is vásárolhatók.

hvg.hu hvg.hu

Tüntetések, népszavazás és Putyin az év képein
 

Tüntetések, népszavazás és Putyin az év képein

Láttuk Hosszú Katinka érmeit, romantikáztunk a Duna partján, bemutattunk készülő színdarabokat, megörökítettük Vlagyimir Putyin látogatását, a kisebb-nagyobb fesztiválok bejárása mellett pedig ott voltunk a fontosabb közéleti és politikai és sporteseményeken is. Ilyen volt 2017, ahogy a hvg.hu fotóriporterei látták.

hvg.hu hvg.hu

Néprajzi Múzeum - tetőtől a padlásig
 

Néprajzi Múzeum - tetőtől a padlásig

Mielőtt végleg bezárt a Néprajzi Múzeum és elkezdenék a Kúria számára felújítani Kossuth téri épületét, végigfényképeztük az egész házat, a pincétől a padlásig, olyan helyekre is bejutva, ahová látogató szinte soha.

hvg.hu hvg.hu

Ilyen volt az idei PlayIt
 

Ilyen volt az idei PlayIt

Távirányítós autóversenyzés a Pamkutyával, játékok minden mennyiségben a Pongtól a League of Legendsig, Trónok harca szimfonikus koncert, Call of Duty a Magyar Honvédséggel. A térség legnagyobb gamer fesztiváljává nőtt PlayIt és a magyar Youtube-videósok éves seregszemléje, az Online Video Stars (OVS) fúziójából egy olyan fesztivál állt össze, ahol tényleg egy helyen van minden, ami a főleg tizenévesekből (és szüleikből), illetve néhány idősebb geekből álló közönséget ma érdekelheti.

hvg.hu hvg.hu

A hazai divat hétvégéje
 

A hazai divat hétvégéje

Az idén kilencedik alkalommal megrendezett Marie Claire Fashion Days a legjobb mintát mutatja a hazai divattervezők munkáiból. A háromnapos eseményen 29 hazai márka és 15 szponzor bemutatóját több mint 6000 résztvevő tekintette meg. A Várkert Bazár kifutóján olyan már jól ismert nevek, mint a Romani, Katti Zoób, Nora Sarman vagy a Tomcsanyi kollekciója mellett a fiatal, de annál ígéretesebb márkák is bemutatták a 2018-as tavaszi-nyári darabjaikat. A show-kat hosszas szervezés és lázas, színfalak mögötti munka előzte meg, a backstage-ek világa pedig számos érdekességet rejt magában.

hvg.hu hvg.hu

A titkos szenvedély – kiállítás Vivian Maier fotóiből
 

A titkos szenvedély – kiállítás Vivian Maier fotóiből

Bár sokat tudunk Vivian Maierről, de a véletlen folytán, 2007-ben megkerült életműve még mindig rengeteg felfedezni való titkot hordoz. A Mai Manó Ház új kiállításával a Vivian Maier-titok megfejtését szeretné segíteni. A Vivian Maier fotográfiai örökségének egy részét gondozó New York-i Howard Greenberg Gallery külön a Mai Manó Ház számára állította össze a most látható hetvenöt fekete-fehér és színes fényképből álló anyagot, amely folytatása és egyben kiegészítése az öt évvel ezelőtt a Mai Manó Házban hatalmas sikerrel bemutatott tárlatnak. Az életmű fő tematikai egységei most is megjelennek és újdonságként több színes felvétel és fotódokumentum is bekerült a válogatásba. Vivian Maier egy filmtekercsének egymás utáni képkockáit, úgynevezett kontakt lapjait is bemutatják átvilágított felületen. Vivian Maier képei a Mai Manó Házban tekinthetők meg 2017. október 5. és 2018. január 7. között.

hvg.hu hvg.hu

A magát kereső ember útja a holdvilág fényében
 

A magát kereső ember útja a holdvilág fényében

A TÁP Színház különleges vizualitású playback-előadással tiszteleg Szerb Antal kultregénye előtt. A nagyjából öt óra hosszúságú előadás kétségtelenül rendhagyó és merész kísérlet a regény világának megidézésére, lemaradni róla igazi lúzerség. Az előadás formai előképe a TÁP Színház 2007-es Keresők című előadása, amely nagy közönség- és szakmai sikerrel futott. Képeink a darabból.

hvg.hu hvg.hu

Ilyen volt az idei csatkai búcsú
 

Ilyen volt az idei csatkai búcsú

A Csatkán Kisboldogasszony napja alkalmából tartott búcsú a Kárpát-medencei oláh cigányok legfontosabb egyházi ünnepe. Az egybegyűltek merítenek a Szentkút jótékony vizéből, közösen imádkoznak és énekelnek, gyertyákat helyeznek el a csatkai Szűz Mária-szobornál. A szertartások mellett közösségi életet is élnek: rokonokkal és barátokkal mulatnak, ékszerekkel, díszes ruhákkal kereskednek, üzletelnek, de a szülők itt keresnek férjet lányaiknak.

hvg.hu hvg.hu

Húsz éve halt meg Diana hercegnő
 

Húsz éve halt meg Diana hercegnő

Rendkívüli időket élt meg Nagy-Britannia húsz évvel ezelőtt. Diana hercegnő hirtelen és váratlan halála az egész országot felforgatta, és a megrázó napokat az alattvalók, rajongók és polgárok mellett a királyi család is nehezen viselte. A hercegnő halálának húszéves évfordulóján ugyanúgy virágok borítják be a Kensington-palota környékét.

hvg.hu hvg.hu

Két forró fesztivállal zárták a nyarat a Balatonnál – képek a varázslatról
 

Két forró fesztivállal zárták a nyarat a Balatonnál – képek a varázslatról

Dupla fesztivállal szórakoztatták a közönséget Zamárdiban: az idén ötödik alkalommal megrendezett Strand Fesztivál augusztus 23. és 26. között várta a látogatókat, vele szemben ugyanebben az időben a B.My.Lake fesztivál zajlott. Utóbbi Balatonvilágosról költözött Zamárdiba, kellemes környezetet biztosítva az elektronikus zenét kedvelőknek. Péntek este tizenegy órától másnap reggel nyolcig igyekeztük feldolgozni a történteket.

hvg.hu hvg.hu


Itt tetszik a levegő – a Gombaszögi Nyári Tábor pillanatai
 

Itt tetszik a levegő – a Gombaszögi Nyári Tábor pillanatai

Július 10–16. között rendezték meg Szalóc községben a felvidéki magyar fiatalok legnépszerűbb nyári fesztiválját, a Gombaszögi Nyári Tábort, immár 89. alkalommal. A 3500 látogatót vonzó, baráti találkozóhoz hasonlítható fesztivál alatt zenei programok, előadások és workshopok várták az érdeklődőket. A fesztivál a felvidéki magyarság identitása szempontjából kiemelkedő szerepet játszik: ők itt szeretnek élni, nekik itt és így tetszik a levegő. A tábor helyszíne a világörökség részét képező cseppkőbarlang melletti kemping volt.

hvg.hu hvg.hu